NYÁRÁD



A település
A Bittva-patak mentén fekvő települést közel ezren lakják. Nevét egy régi nyárfaerdővel szegélyezett vízfolyásról kapta. Egészen a XX. század közepéig őröltek malmok a településen, a Hársas-malom romjai még ma is megtalálhatók a község határában.

Szent Joachim-templom
A templomot Eszterházy Károly építtette, és Fellner Jakab tervei alapján épült fel 1758-ban, 1790-es tornyát Pauly Mihály tervezte. A barokk templom a falu legmagasabb pontján áll, így több kilométer távolságról is látható. Orgonája 1952-ben a Rieger gyárban készült. Legtöbb festménye sajnálatos módon tönkrement az idők során.

Református templom
A késő barokk templom 1788 és 1790 között épült.

I. világháborús emlékmű
Az főút mellett álló emlékművet 1924-ben emelték.

II. világháborús emlékmű
A kopjafát Nyulasi József faragta 1991-ben.


Vár a kisrégió
A Gemara-Somló Turisztikai kisrégió középső része fekvésénél fogva rengeteg „felfedező út” bejárásának lehetőségét nyújtja mind a gyalogos, mind a kerékpáros túrázóknak. A gyalogos természetjárók becsatlakozhatnak az újonnan kialakított Gemara-Somló Piros Vándorút nevű jelzett útvonalba, vagy akár környék zarándok útjaiba a Mária Úthoz vagy a Gyöngyök Útjához. A közeli nagyváros, Pápa impozáns történelmi belvárosa is elérhető akár, avagy a Kupi-erdő szépséges természeti környezete. A nagyobb távolságok miatt ezeket azonban buszos visszautazással kombinálva ajánljuk, avagy többéjszakás útvonalat tervezve, élve a vidék szálláslehetőségekben gazdag lehetőségeivel.

Még könnyebb helyzetben a vannak a kerékpárosok akik innen a kisrégió közepéből, annak minden szegletét elérhetik és még a visszaút is belefér egy napi túra keretébe. Természetesen a vidék számunkra is gazdagon nyújt többnapos túraprogramot. A gyakorlott kerékpáros túrázóknak akár egynapos programnak sem lehetetlen vállalkozás a 72 km-es nagytúra: Nyárád – Somló – Iszkáz – Marcalgergelyi – Szergény – Kemeneshőgyész – Békás – Mihályháza – Nyárád, útvonalon.





TELEFONSZÁM
+36-70/701-7093

E-MAIL
info@gemara-somlo.hu

HONLAP
www.gemara-somlo.hu